Nézem a véres papírdarabot a kezemben, és próbálom értelmezni. A névvel nincs gondom, de a számok- sosem voltam jó matekból- nem juttatnak semmit eszembe. Szegény apám, ameddig élt, mindig mondogatta, hogy tanuljak, de a matek sohasem volt a kedvencem, nem úgy,mint az írás. Gondolkodom, hogy mit is jelenthetnek a számok , de semmi értelmes nem jut eszembe. Aztán csak bevillan valami: Gugli a barátom!- mondom ki hangosan.

Leülök a gép elé, mint már oly sokszor, mikor a cikkeimet írom, és a keresőbe beütöm az első számsort. Sok szokásos hülyeség mellett az egyik sor megragadja a figyelmemet, egy GPS koordinátás oldal. Ezen felbuzdulva beütöm a második sort és szintén kiadja. Nos, akkor lássuk, hogy mi is van ezen a helyen! Régen nem lett volna ilyen egyszerű dolgom, vehettem volna elő térképet, meg vonalzót, meg rajzolhattam volna,meg nem is tudtam volna ilyen részletes térképet szerezni, de hála a NASA-nak – innen is csókoltatom őket- kb. 3 mp alatt a koordináták kiadnak egy helyet. Egy kisváros parkja, tőlem kb. 150 mérföldre. Mi a fenét akart ott ez a pasi?- teszem fel magamnak a kérdést. De ezzel a gondolattal visszajön a férfi véres arca, összetört teste, elhomályosuló szép szemei. Nem túl jó emlékkép egy pasiról…..

Eszembe jut a telefonom: az üzenet amit kaptam, basszus! Teljesen kiment a fejemből-nem csodálom- a történtek után. Elolvasom még egyszer, Rock küldte- egy érdekes fazon, füleseket szokott szállítani egy kis anyagi ellenszolgáltatásért- találkozzunk az Exchange-ben, van egy jó sztorija számomra, este 10-kor találkozzunk . Miután általában valóban jó sztorikat szokott szállítani, nem is gondolkodom, hogy elmenjek-e.

Ránézek az órámra- szép piros szilikon pántos, Susan-tól kaptam, azzal a címszóval, hogy mindig rohanok- még van időm elég odaérni. Gyomrom egy hangos kordulással jelzi, hogy ma még nem is ettem. Belenézek a hűtőbe- a tegnapi csirkehúsos saláta jó lesz még?- és kikapom a maradék kaját. Gyorsan megeszem,pedig anyám mindig azt mondogatta, hogy jól rágjam meg az ételt,mert gyomorfekélyem lesz a hirtelen evés és a nem evés keveredéséből. Századszorra is megfogadom magamnak, hogy jó kislány leszek, és ezután csak nyugodtan, szépen, komótosan fogok enni, de tudom, hogy lesz ebből még százegyedik alkalom is.

Ruhatáram végtelen tárházából a legegyszerűbb farmer-póló kombinációt választom, hiszen most nem egy kis- kösztümös-nagyestélyis helyre megyek.Összekapom magam,lefutok, bevágódok a kocsiba, aztán a csendes utcámból kihajtva besorolok a már ritkuló,de még lüktető forgalomba. Szerencsémre így estére már dugó sincs, ezért is szűk fél óra alatt oda is érek. A környéken még nagy az élet, hiszen ez a város egyik bulinegyede-mindenféle nemzetiségű kajálda, pub-ok,árusok- és ami engem is felpezsdít.

Belépek a pub-ba,-a csapos már ismer,int a fejével az egyik sarokban álló box felé-odasietek, és bevágódok a rám váró Rock-kal szemben lévő fotelbe. A férfi csak felpillant, és folytatja tovább az evést, amit úgy kell szerinte befejezni, hogy begyűri a szájába a maradék steak-et,meg a hozzá járó kb. 5 kiló sült krumplit. Miután óriáskígyóként-szerintem rágatlanul-lenyelt mindent,és az egészet leöblítette egy nagy adag sörrel,rám vigyorgott: Helló kicsi lány!-mondta, majd egy szolidat böfögött.

Nem akadok fent ilyen apróságon, elvégre megszoktam, hiszen apám régi jó barátja,így nálam hendikeppel indul.

-Édesem, szokás szerint egy hiéna kecsességével ettél, és ismételten megtanítottad, mi a gasztronómiai élvezetek magasiskolája-mondom neki, majd egy szalvétával letörlöm a szája sarkáról a fénylő zsírt.

-Kultúrember volnék,ha nem tudnád, de ma még egy falást sem ettem, mert talpaltam neked a jó infóért-mondja sejtelmesen vigyorogva.

Nézem a sűrű,őszes-fekete tüsi haját, a mindig frissen borotvált,nap cserzett barna arcát, éjsötét szemeit, és megállapítom többedjére is, hogy kedvelem. Olyan apapótló nálam,hiszem amióta apám meghalt, anyám nevelt engem és a húgomat,így számomra ő lett-igaz,felnőtt fejjel-a bennem lévő űr betöltője.

-Mesélj,mi az a roppant érdekes infó, ami miatt vagy 3 hete nem is láttalak, és ami megakadályozott abban is, hogy felhívj?-kérdezem tőle.

-Kissé forró lett a talaj,így meg kellett húznom magam, mert olyan dologba tenyereltem,ami bármikor sugárzásállóvá tehet ólomgolyók formájában, vagy csak szimplán halálra gázolnak, vagy egyéb hasonló nyalánkságok formájában elhagyom a földi porhüvelyemet-mondja, és már nem vigyorog, ami számomra eléggé meglepő, hiszen a humor,a jókedv az egyik alaptulajdonsága.

-Mondj már vége valamit, mert szét vet az ideg!- sürgetem.

-Na szóval..... Kaptam egy fülest egy régi cimborától, aki biztonsági őr egy gyógyszergyártó cégnél, hogy valamilyen balhé lehet náluk, mert elég sok ismeretlen fazon tűnt fel, és nem látta bejönni dolgozni a vezető kutatót sem-akivel jóban van,mert ha doki sokáig dolgozott, el szokta vinni a kutyáját sétálni egy kis mellékes jövedelemért-,meg az őröket is lecserélték,őt is elküldték egy hónap szabadságra. Utána jártam ennek a CHEMTECH-nek, ez egy igen nagy piaci részesedéssel bíró gyógyszergyártó cég,hatalmas tőkével és befolyással rendelkező tulajdonosokkal. Hogy mi lehet a balhé oka, az nem tudom, viszont az igen, hogy a dokinak köze van hozzá, mert a haverral felmentünk a lakásába-hiszen volt hozzá kulcsa a kutya miatt- és az egész lakás rommá törve, a szerencsétlen kutya meg egy dróttal megfojtva hevert a konyhában.

-De ki ez a doki, mit tudsz róla?Neve?Bármi?-kérdezem türelmetlenül.

-Egy képet elhoztam a kecóból, várjál már......-kotorászva előszed a farzsebéből egy összehajtott fényképet.,majd odaadja.

Elveszem, széthajtom a képet, majd ijedten az asztalra dobom! Szinte megégetett a kép!

-Mi a franc?????-kérdezi Rock.

Nézem a képet, és alig akarom elhinni, amit látok. Ugyanaz az arc, a vonások, a fej, csak a szeme barna és nem opálos kék, mint amit ma láttam és amiről még Rock nem tud.

-Én ismerem ezt az embert,illetve nem ismerem, de mégis.....-beszélem megzavarodva.

-Szedd össze magad, mert csak zagyválsz itt nekem össze-vissza!-mordul rám.

Elmesélem neki a ma történteket, nem szól közbe, csak figyel. Miután befejeztem nagyvonalakban előadva a történetet, csend telepszik kettőnk közé. Rock töri meg előbb: Ha jól értem, akkor te ennek a dokinak a klónját láttad meghalni?

Gondolkodom erőteljesen,de kavarog a fejem.

-Szerintem inkább a testvére,ikertestvére lehet, hiszen annyira hasonlított rá...-mondom neki.

-Ha ez igaz, akkor nem véletlenül ölték meg, és a doki sem véletlenül tűnt el.-dünnyögi magában.

-A nevét nem tudod?-kérdezem váratlanul tőle.

-Naná, hogy tudom, felírtam a kép hátuljára!

Megfordítom,ez a név áll a papíron: TIMOTHY CROWE.

Hmmmm, így legalább van kiindulópontom ahhoz, hogy rájöjjek ki is volt a kékszemű, és talán arra is, mi az a nyomós ok, amiért meg kellett halnia.....

A férfi futott, mint általában az elmúlt 8 hónapban már sokadik alkalommal. Már lassan hozzászokott az állandó meneküléshez, kezdett immunissá válni. Azóta üldözték, amióta az öccse eltűnt. Tudta, hogy ki és miért tűntette el, már csak ő miatta is végig kellett csinálnia ezt az egészet. Tudta, hogy ha őt is sikeresen levadásszák, akkor sokan hálát adnak a sorsnak, illetve a bérgyilkosnak, mert amitől félnek, hogy nyilvánosságra kerül az a bizonyíték, ami ott lapul az ő zsebében. Az a bizonyíték, melyet az öccsének próbált eljuttatni, de aki a találkozóra nem jött el és azóta semmi hír róla, és akinek sehol sem tudott a nyomára bukkanni.

A nyurga és a köpcös már többször rátalált, de eddig még mindig szerencséje volt, és sikeresen ép bőrrel ki tudott csúszni a kezeik közül. Most viszont érezte,hogy egy kicsit elkésett. A két férfi rárúgta az ajtót, de szerencsére még éppen időben kiugrott az ablakon-fő az elővigyázatosság,és életmentő az ablak alatti medence- bele a hideg vízbe. A máskor felfrissítő hideg víz most ezernyi késként szúrt testébe,mely ettől majdnem begörcsölt. Mellette golyók csapódtak a vízbe,ezért próbált lent maradni ameddig csak lehetett. Számolta a vízbe csapódó golyókat, tudta, hogy 2-3 golyó még van a fegyverekben, de nem bírta tovább,mert a tüdeje már menthetetlenül és kérlelhetetlenül oxigénért kiabált. Mikor felbukkant,próbált a leggyorsabban kiúszni,ami majdnem sikerült is, mikor egy hatalmas ütést érzett a jobb vállában és ettől a medence lépcsőjére bukott. A víz körülötte azon nyomban bíborvörösre váltott,éles kontrasztot képezve a medence halványzöld színével. Timothy kimászott a vízből, kihasználva a fegyverek némaságát és a két üldöző egymással való ordítozását.

-Már megint nem hoztál tartalék tárat, te idióta!- ordította nyálat fröcsögve a köpcös.

-De főnök,te sem hoztál…….-próbált mentegetőzni a nyurga.

-Az most senkit sem érdekel! Indulj,aztán keressük meg ezt a barmot és intézzük már el végre,mert már unom, hogy a fél országon keresztül üldöztük,és mindig meglógott előlünk,idáig! – ezzel egy nagyot vágott a nyurga hátára,mint egy jelezve,hogy induljanak.

Timothy próbált talpra állni,de a vizes ruha olyan gyorsan hűtötte az izmait, hogy alig akartak engedelmeskedni a lábai. A jobb karja elviselhetetlenül fájt, lenézett a vállára, de semmi jót nem látott… A szürke pólóján egy szép nagy lyuk éktelenkedett,körülötte minden véres. Próbálja elszorítani támolygás közben,de szinte eszét veszti a fájdalomtól. Fázik. Egyre lassulnak a lábai. Meghallja üldözői rohanó hangját,szédül. Próbál elbújni,de tudja,hogy késő.

Egy kar kinyúl az egyik bokorból, és berántja. Tehetetlenül esik át a bokron. Mielőtt megszólalna,egy kecses női kéz határozottan betapasztja a száját.

-Maradjon csöndben,különben mindkettőnknek vége!- suttogja a fülébe halkan a nő.

-Ha megmozdulj vagy egy hangot is kiad, esküszöm, letépem a golyóit! Bólintson, ha megértett Timothy!

A férfinak fogalma sem volt,hogy ki ez a nő, de jelenleg csak ő az egyetlen esélye, így egy aprót biccentett. A szorítás a száján enyhült, majd a nő szépen lassan levette a kezét a szájáról. Timothy ekkor figyelte csak meg jobban fogva tartóját: vörös haj varkocsba fogva,kék szemek,szép arc. Egész kellemes társaság lenne!- gondolta a férfi,ha nem a sérült vállát vizsgálná, és nem turkálna a sebben a golyót keresve. Majdnem felordított,de a teste megakadályozta ebben,elájult. A nő meggörnyedve elhúzta a közelben álló kocsijáig,majd igen nagy kínok közepette betuszkolta a hátsó ülésre. Éppen időben,mert amikor végre indítani tudott,addigra a két bérgyilkos kirontott a hotel parkjából, és futva közeledtek felé. A nő gázt adott,egyenesen a két férfit célozta meg,akik közül a köpcös volt a lassabb, így ő felkenődött a szélvédőre. A köpcös meglepetten nézett a nőre, de észrevette a hátsó ülésen fekvő férfit,és éppen ütésre emelte volna fegyverét, mikor kihagyott a figyelme és nem vette észre a jelet. A jelet - amelynek igen nagy hatása lett az elkövetkezendő életére- a nő durva mosolyát. A nő páros lábbal taposott a fékbe, ezáltal szárnyat adott a köpcösnek,aki így légies könnyedséggel repült a szép,méregzöld konténernek,és ami megnyugtató álmot adott neki hosszú időre. A nő rátaposott a gázra és kiviharzott a parkolóból, maga mögött hagyva a köpcös ernyedt testét és a rohanó nyurga egyre távolodó alakját.

A nyurga vállára kapja a társa testét – fogyókúrára fogja ezután,hiába mondta neki,ne zabálja az olasz kaját- és bevágja a fekete terepjáróba. A szirénák hangját hallva próbált minél gyorsabban és feltűnés nélkül eliszkolni,szerencséjükre sikerült.

A nő hátrapillant megnézni az utasát,látja,hogy a férfi még mindig aléltan hever az ülésen, és egyre inkább sápadt holdfényre kezd hajazni a bőre színe. Tudta,hogy segítség kell, viszont kórházba nem viheti, mert a sérülés vonzaná a kérdéseket, így a rendőrséget is, ami az ő esetében nem lenne túl célszerű .

-Freddy, segítened kell!- hadarja a telefonba. A vonal másik felén lévő hang álmosan válaszol: Most?

-Igen! Most! Életbe vágó! 15 percen belül ott vagyok! Készülj!- utasítja határozottan a nő.

-Gyere!- mondja a hang a vonal másik felén.

A nő gyakran pillant a tükörbe,de semmi gyanúsat nem lát. Feltűnés nélkül kanyarodik a tetováló szalon hátsó ajtajához A rövid dudaszóra egy agyontetovált,megszámlálhatatlan piercinges kopasz férfi nyitja az ajtót,és fut a kocsihoz. Ketten együttesen becipelik Timothy tehetetlen testét, majd lefektetik az egyik ágyra.

-Zárd be az ajtót! – utasítja a nőt. Rengeteg vért vesztett! Milyen a vércsoportja?

-Honnan tudjam? Még a sajátomat sem tudom- rökönyödik meg a nő a kérdésen.

-A szekrényből vegyél ki egy gyorstesztet,mert csak 0+ -os vérem van és ha nem akarjuk megölni,akkor meg kell néznünk a vércsoportját!- mondta Freddy. Gyorsan megcsinálta, és mindenki szerencséjére- pláne Timothynak- kompatibilis volt a vére. Bekötötte a transzfúziót,majd nekiállt megvizsgálni a sebet. Timothy áldhatta volna a sorsot( ha nem lett volna kiütve), mivel a golyó áthatolt rajta és a kulcscsontját sem érte,így csak némi izomszövet távozott a lövedékkel együtt. Freddy összevarrta mindkét oldalon a sebet, adott egy antibiotikum injekciót a férfinak, és bekötözte.

A nő a háttérből figyelte, amint Freddy gyors,határozott mozdulatokkal ellátta Timothy-t. Nem lepődött meg Freddy-n, hiszen tudta- és nem véletlenül jött ide-,hogy a tetkós pár éve még a város egyik legjobb sebésze volt,akinek egy „ véletlen” folytán abba kellett hagynia az orvosi pályafutását.

-Te, Freddy, hogy is volt az a műtét?- mindig megnevettette a sztori, és most ráfért egy kis lazítás,gondolta a nő.

-Ááá, hagyjál már megint, már ezerszer elmeséltem- próbálta elhessenteni Freddy a nő mondanivalóját,de csak elkapta őt is a vigyorgás. Eszébe jutott az utolsó hivatalos műtétje,mely előtt a páciense –egy szép fiatal nő-egy szép egyedi varrást szeretett volna és amelyet meg is kapott. A páciensnek nagyon tetszett a nyíl,amelyet a vakbélműtét után varrt neki, és amely a lefelé irányuló állásával célt mutatott a pasiknak, de a befolyásos apának már annyira nem,így Freddyt-t kizárták az orvosi kamarából. De nem bánta meg, ugyanis a páciense anyagilag megtámogatta névtelenül, így megnyitotta ezt a szalont.

-Szerintem, akkor is jól sikerült az a nyíl! –vigyorogta teli szájjal.

A nő mosolygott, de Timothy arcára nézve kissé elkomorodott. A férfinak megrebbent a szeme, és lassan kinyitotta.

-Ne mozogjon, jó kezekben van- mondta Freddy a férfinak és visszatartotta a megmozduló férfit.

A nő odalépett Timothy-hoz és ránézett az ismerős arcra. Ismerős az arc neki, csak a szemek mások, mert ezek barnák.

-Helló Timothy! – mondta a férfinak.

-Tudja, hogy ki vagyok?- kérdezte tőle a férfi.

-Igen, persze hogy tudom, Nehéz volt magát megtalálnom, mert rejtőzködni ügyesen tud, de még éppen időben találtam magára.

-De ki maga?

-Debra vagyok. Tudom, hogy hol van az öccse!- mondta a nő.

A férfi próbálta feldolgozni az átélteket. Kiugrik egy ablakon, meglövik, megmenti egy nő, összevarrja egy tetkós fazon, és kiderült, hogy nem halt meg az öccse. Kavarognak benne a gondolatok, melyeket élénken tükröz az arckifejezése,amit visztont a nő és a tetkós árgus szemekkel figyel.

-Mesélj!-kérte a férfi.

És Debra belekezdett.

Megcsörren a telefon a táskámban, a vonal végén egy női hang:
-Mrs.Crowe? Agnes vagyok, a Huntingtonból……

A szívem félrever,majdnem elütök egy tétova gyalogost,az első helyen félreállok,mert még megölök valakit.

-Ott van Mrs.Crowe?

-Igen!-válaszolom elhalóan felkészülve a legrosszabbra.

-Jó hírem van asszonyom,a férje magához tért,és beszédképes is! Ez csoda,hisz tudja,hogy aki ennyit van kómában,az csak a legritkább esetben ússza meg agykárosodás nélkül! Jelenleg fájdalomcsillapítót kapott és alszik,de jól van. Dr.Spencer megvizsgálta, és szinte minden paramétere,értéke normális,mintha nem is lett volna kómában majdnem másfél évig. A doktor úr kérdezi,hogy mikor tud ide utazni?

Megdöbbenve ülök a kocsiban,remeg a kezem,a vérnyomásom az egekben.

-Az első géppel repülök,legkésőbb holnap ott vagyok.És köszönöm-suttogom a telefonba.

-Ne nekem köszönje asszonyom,az Ön férje ennyire szívós! Vigyázzon magára,holnap várjuk asszonyom! Minden jót!-beszél hozzám nyugodt hangon.

Leteszem,a telefon kicsúszik a kezemből és eltűnik az ülés alatt. Sírok,aztán zokogok,a saját könnyeim esőfüggönyén át is felcsillan a remény,végre! Összeszedem magam vezetésképes állapotba,besorolok a forgalomba,próbálom helyrerakni a gondolataimat,szerencsére senkire nem vagyok ön- és közveszélyes,így épségben hazaérek. Felfutok a lakásba-mit nekem két emelet-,berobbanok,iszonyatos gyorsasággal elkezdek berámolni a bőröndömbe. Közben hívom anyámat,megnyugtatom,hogy elrepülök,de vigyázok magamra-még mindig úgy félt,mint ha nem 31,hanem 13 lennék- ígérem neki. Hívom a húgomat,Sarah-t,hogy ameddig nem vagyok itthon etesse már a két törpe hörcsögömet,meg vigyázzon a lakásra. Szaván fogom,mert ha valami bajuk is lesz ,én kicsinálom! Megígéri,csókol,de megy a pasijához,majd feljön. Jegyfoglalás az első gépre-ismét egy 11 órás utazás-,hívok egy taxit. Lefutok,türelmetlenül várom,hogy megjöjjön. Bevágódom a hátsó ülésre,vánszorgunk a londoni csúcsforgalomban. A sofőrt megkenem egy kis pénzzel,hogy taposson bele,szerencsém van, vevő a potyapénzre. Futás a reptéren-páran megnéznek,vörös hosszú haj,kék szemek,kipirosodott arc,szép lábak-de nem érdekel. Utolsónak engednek fel a gépre,itt vagyok.

Még meg sem nyugszik vergődő szívem,máris a gyomrom a torkomban-nem leszek rosszul,már csak azért sem!- aztán öv kicsatol,a stewardess első kérdésére kérek két vodka narancsot-duplát-,lehúzom,begyújt,ellazulok, és elalszom. Felébresztenek,kissé kába vagyok, így annyira nem zavar a leszállás. Lejutok a repülőről,szokásos hercehurca a beléptetéssel,de letudom. Autót bérlek, egy piros Toyota Prius-t kapok,kb 40 km a kórház,már betéve tudom az utat. Megérkezem,a recepción már be sem kell jelentkeznem,csak mutatják, menjek,fussak. A liftben már majdnem kiugrik a szívem,de próbálom nyugtatni magam. Kilépek a folyosóra, mint már annyiszor,viszont most még is valami más,valahogy kedvesebb az egész hely-vagy csak én éreztem nyomasztóbbnak idáig?- és a nővérpulthoz lépek,ahol Agnes éppen ír valamit. Hozzászólnék,de észreveszi az árnyékot,amit a papírjára vetek,felemeli a fejét,majd szó nélkül kisiet a pult mögül és átölel. Szeretem ezt az asszonyt -gondolom magamban,olyan anyapótló- és viszonzom ölelését. Mindketten meghatódva engedjük el egymást,könnyes szemekkel. Karon ölel és vezet a kórterem felé,mert érzi,hogy remeg a lábam,de az egész testem is. Mielőtt belépnénk,egy hang üti meg a fülemet,egy soha nem hallott,de kellemes,meleg férfihang. Tudom,hogy nem dr.Spencer-é ,vele már sokszor beszéltem Mike állapotáról,így felismerném. Nevetés hallatszik ki a szobából,olyan igazi szívből jövő,ettől majd eszemet vesztem,így belépek. Szorítom Agnes karját,a másik karommal belekapaszkodok az ajtófélfába és belépek.

Ott ül az ágyban, nincs rajta kötés és engem néz. Nézem borostás, sápadt és apróheges arcát,a most is mosolygós száját,de legfőképpen a sötétkék szemeit. Most nincs rajta a homály, mint amikor utoljára láttam,tiszta,élénk és egészséges.

dr.Spencer az ágy mellett állva éppen Mike viccén nevet,amikor észreveszi jöttemet.

- Debra! Jöjjön-jöjjön,mert azt hiszem, most mást mondhatok,mint legutoljára! Visszaadom magának a férjét!- megfogja a kezemet, és lágyan odahúz az ágy mellé.

- Agnes, hagyjuk magukra egy kicsit őket- mondja a doktor,és kimennek a szobából.

Nézem Mike arcát közelről, megsimogatom - most nem leszek csurom vér, mint a legutóbbi éber találkozásunkkor-ujjaim érzik a sok apró forradást még a kis borosta alatt is. Látom gyönyörű szemeit, látom szép férfias ajkait, melyet még soha nem illettem csókkal.

De néz ő is. Megsimogatja, lágyan magához húzza hajam, megszagolja, megsimogatja arcomat,végigrajzolja ajkaimat az ujjával és megszólal:

- Szia!

- Szia!- rebegem alig hallhatóan a meghatottságtól.

-TE ki vagy?

Elemelkedem előle,majd az ajtóhoz lépek,és bezárom. Eljött a vallomás ideje!- mondom neki, és belekezdek.

Próbálom kinyitni a szemem, de nem megy. A szemhéjamon átszűrődő fény bíborvörös képet vetít az agyamba. Megpróbálom megint, lassan, erőből sikerül. A fény elvakít, be kell csuknom. Minek erőlködtem annyira? –fut át az agyamon. Ismét megpróbálkozom vele, de csak résnyire, hátha így legalább látok is valamit végre. Sikerül, látok! Próbálja az agyam feldolgozni a látott dolgokat,de olyan lassan megy,mint a vemhes csiga az enyves fazékban. Falak-fehérek-,takaró-fehér-,köpeny-fehér, haj-barna- végre megtöri a fehér monotóniát.
Próbálok szólni,de a szám összeszáradva,ajkaim,mint a sós tó kiszáradt alja,olyan cserepesek. Megnyalom,szinte felsérti a durvaság,próbálkozom megint,kezd megpuhulni,de ez keserves munka. Mi a fene van velem?- ennyire nem voltam még másnapos, gondolom én. Vagy igen? Nem is emlékszem a tegnapra,tényleg durva lehetett. Megfogadom,hogy többet nem iszom, bárki invitál, akkor sem!

Lüktet a fejem, odanyúlok. Mi a franc van az arcomon? A szokásos borostás arc megvan,de alatta a bőröm olyan rücskös,heges- ez most már aggasztó egy kicsit-,de nem pánikolok. Valami azt súgja,voltam már ettől rosszabb helyzetben is,nem emlékszem rá,de biztosan. Ha magam mondom magamnak,akkor biztos így van.

Sikerül kipréselnem magamból egy hangot,én egy hellót akartam mondani,de csak egy hkrhmmmm lett belőle(talán megérti a barna haj,reménykedem,hogy rendelkezik szuahéli tolmács képesítéssel).Ennek a hangnak a nyomán a barna haj testet ölt egy kedves női arccal együtt. Riadtan rám tekint,majd kisiet! Ennyire csúnya lennék,vagy tolmácsért megy? Mikor visszatér egy magas,idős,szemüveges férfival,már nem rémület van az arcán,hanem a csodálkozás. Na,végre rájött milyen jóképű pasi vagyok!-konstatálom megnyugodva. Az idős férfi odalép-olyan orvosnak kinéző alak- és hozzámszól:

-Mike! Hall engem? Ha igen bólintson,vagy pislantson,ha nem tudna beszélni!

Mike? Hát ha így hív,akkor biztos,nekem nem ismerős. Próbálok szólni,de a torkom kiszáradva,próbálom megköszörülni,de ezer szikra robban a torkomban. Az orvos észreveszi,szól a nőnek : Agnes,adjon pár csepp citromos vizet neki,de ne sokat,hisz tudja mi történt vele…..

Mi történt velem? Egyre több a kérdés a fejemben,ami csak hasogat rendületlenül –na, még ez is!

Agnes megitat szívószállal,az első korty iszonyat kínok között megy le,a többi már jobb. Torokköszörülés után megszólalok a saját,de jócskán rekedt hangomon:

-Helló! Sikerült-gondolom magamban.

-Helló,Mike! Dr.Spencer vagyok! –mondja az orvos.

-Tudja, hogy hol van,Mike?

-Egy szobában? (a humorom kezd visszatérni,ez jó!)

-Igen,de azon kívül emlékszik még valamire?

-Többet nem iszom! -nyögöm ki.

-Mike! Ön a Huntington Memorial kórházban van Pasadena-ban, Kaliforniában. Önnek egy nagyon súlyos balesete volt Angliában.A felesége hozatta ide 17 hónappal ezelőtt,azóta kómában volt, rengeteg életmentő műtétet hajtottunk végre magán. Emlékszik bármire is az önnel történtekből,bármire?-kérdezi tőlem.

Az agyam próbál erőlködni,de semmi haszna, viszont ennyi gondolkodástól a fejem már szét akar szakadni.

-Kell egy aszpirin-nyögöm elhalóan.

-Agnes, 5mg Bufimorf-ot adjon neki-utasítja a nővért határozottan.

A karomba bevezetett kanülbe befecskendezi,amitől a fejemben lévő dobszóló kezd halkulni,viszont a tudatom is kezd tompulni. Még hallom,amint mondja a nővérnek: Agnes,értesítse Mrs.Crowe-t,hogy a férje magához tért!

Utolsó gondolatom:Én nős vagyok?-erre sem emlékszem…….

A férfi gyors tempóban halad a gyalogosok tömegében,pedig aki ismeri a várost az tudja,kora délután egy átlagos pénteki napon nehéz,mindenki számára nyomasztó eljutni bárhova is. De ő gyorsan, rutinosan halad az őt körülvevő embermasszában, szinte észrevétlenül halad keresztül a sokaságon. Semmi gyanúsat sem észlelt maga körül, de tévedett ….

A nő félig lehajtott fejjel a telefonját olvasva sietős léptekkel halad a tömeg sodrásában. Az üzenet amit kapott nagyon felvillanyozta,mint egy igazi vérbeli újságírót,mert a füles azt eredményezte,hogy végre nyomon van. Annyira feldobódott, hogy szinte tudomást sem vett az őt sodró massza lendületéből,csak a hír foglalkoztatta. Csak az…

A fekete batár terepjáró óriási krómozott vadráccsal az elején csikorgó gumikkal kilőtt a mellékutcából, átvágott a főúton hömpölygő autófolyamon, ezáltal pillanatok alatt hatalmas dugót okozva az amúgy is leterhelt belvárosi úton. Fékezés nélkül felugratott a járdára, mely elől, mint a szöcskék, úgy ugráltak el az emberek. Egy férfi volt a célpont, a megbízó igen magas vérdíjat tűzött ki rá és ez vérszemet adott a kocsiban ülő két férfinak.

A férfi érzékszervei riadót fújtak, megperdült és eközben a hónaljánál lapuló pisztoly után nyúlt, de elkésett… Hihetetlen erővel csapódott neki az autó, mindkét lábába azonnal tű éles fájdalom hasított,és érezte, hogy repül. Tudta, ez fájni fog ,nagyon. A rutin azt mondatta vele,sőt kiabálta a fejében: tompítsd! Érezte,hogy a kirakatüveg vastag,túl vastag,szilánkjai téptek anyagot,húst, és ezáltal is őt cafatossá tépve engedte tovább röppályájának befejezésében.

A nő fejét felkapva, ledöbbenve lapult a fal mellé,és tágra nyílott szemekkel próbálta feldolgozni amit lát. Még az ő igen gyors észjárása sem bírta teljesen ezt a sokkoló látványt,ezért behunyta a szemét. Mellette berobbant az üvegtábla,és a fekete kabátos férfi hatalmas puffanással földet ért és nem mozdult.

A két férfi az autóban az adrenalintól majdnem szétvetve örömujjongásban tört ki! Az alacsonyabb rossz arcú odaszólt a társának:

-Indulj! Ennek vége!

-Ne szálljak ki? Beleeresztek még egy-kettőt,biztos,ami biztos alapon –mondta a nyurgább sofőr.

-Hülye vagy? Nem láttad? Ezt senki nem élhette túl! Tipli,mert mindjárt itt vannak a zsaruk!

Az autó megfarolt,majd az összegyűlő tömegen keresztülhajtva leugratott a járdáról és eltűnt a forgalomban.

A férfi megpróbált mozogni,de nem engedelmeskedtek a végtagjai. Az ujjai belekotortak a zsebei maradékába és kihúzott belőle egy papír fecnit,melyet a tenyerébe rejtett. Lassan elhomályosuló tekintete észrevett egy nőt a felé közeledő tömegből. Csak őt tudta nézni, gyönyörű rézvörös haját,kék szemeit,szép arcát,a kisugárzását ami teljesen kitakart minden mást a külvilágból. Már nem fájt semmije,érezte,hogy egy angyalt látott,aki eljött érte és ez megnyugtatta. Az angyal fölé hajolt és végigsimított az arcán,látta hogy beszél hozzá,de már nem hallott. Megmozdította utolsó erejével az ujjait,melyből félig kicsúszott a benne szorított papírdarab. Letette ernyedten a fejét ,érezte, vége van…..

A nő a sokktól elkábulva együtt belépett az üzletbe több segíteni akaró emberrel együtt,próbálta feldolgozni azt, amit látott, és még mindig nem akarta elhinni. Ahogy közeledett a férfihez,észrevette,hogy a férfi vérben úszó arcából a két tiszta szem őt nézi,csak és kizárólag Őt! Érezte,hogy valamit mondanak ezek a szemek,de nem tudta mit. A veleszületett kíváncsiság azonban gyorsan legyőzte az átélt sokkot,így a férfi fölé hajolt,megsimította az arcát,majd így szólt:

-Nincsen semmi baj,mindjárt itt vannak a mentők,tartson ki! –tudta,hogy ez kegyes hazugság,mert látta a férfi kicsavart végtagjait,lehetetlen pózban heverő testét,a rengeteg kiömlött vért és tudta,hogy a férfi nem sokáig fog élni. A gondolattól,hogy talán egy haldokló utolsó képe az ő arca lesz,sírva fakadt. A könnyein keresztül még látta a megrebbenő ujjakat,és közötte egy papírdarab sarkát,megsimította a férfi tenyerét,majd a sajátjába csúsztatta a papírdarabot,melyet önkéntelenül is zsebre rakott. Látta a férfi szemét opálosodni majd ernyedten lecsukódni ,melytől azonnal pánik futott végig rajta-tényleg meghalt?Látta a férfi enyhén borostás arcát,látta az átható tekintetét,mielőtt még lecsukta volna a szemét,érezte, hogy ennek az arcnak sok mondanivalója lenne,de már késő.

A háttérben szirénák sokasága törte meg a város megszokott moraját,és amik egyre közeledve adták meg a végső állomásukat. A mentő sivítva állt meg,az orvos mikor meglátta a földön heverő férfi testét,csak ennyit mondott a társának:

-Vége! Azért próbáljuk meg,de sok esélyt nem látok rá…..-ezzel a szavakkal,de nekiálltak a férfi megmentésének. Az orvos ránézett a férfi mellett térdelő véres kezű nőre:

-Hölgyem! Ön is megsérült,mert látom,hogy véresek a kezei. Mutassa,mert a barátjának már nem sok esélye van,annyira súlyosak a sérülései és rengeteg vért vesztett….

-Nem a barátom…… -itt megállt beszédben a nő,és maga sem tudta miért így folytatta: a férjem! Próbálják megmenteni,kérem!

-Tudnia kell,hogy szemmel is láthatóan mindkét lába több helyen és a gerince is eltört,illetve a rengeteg vágás miatt nagyon sok vért vesztett és még ki tudja milyen belső sérülései vannak,jó ha a következő fél órát túléli,bár nem sok esélyét látom ennek sem. Sajnálom!

A nő lassan felemelkedett és kitámolygott az üzletből. A város „friss” levegője szinte sokkolta a bent átéltek után,az agya kikapcsolt és a beépített rutinja hazavezette. Nem vette észre a mellette elmenő emberek furcsa tekintetét,melyek mind a két könyékig véres kezén állapodtak meg. Nem vette észre azt sem,hogy a lépcsőházban az egyik szomszéd riadtan húzza vissza a kutyáját a lakásba,amikor meglátta elmenni az ajtaja előtt. Nem látta azt sem,hogy az előszobában lévő tükör a megszokottól eltérően nem egy csinos talpraesett nőt mutat,hanem egy véres kezű,zilált hajú,elsápadt bőrű valakit,aki csak nyomokban hasonlít egykori önmagára.

Menet közben ledobálta a ruháit,és beállt a zuhany alá. Csak állt,és engedte magára a vizet,mely próbálta megtisztítani,de csak lassan ment,nagyon lassan…. A víz sokáig rózsaszínű volt a férfi rászáradt vérétől,mintha az sem akarta volna,hogy elfelejtse a történteket.

Egy órát fürdött,mire tisztának érezte magát. Tisztának,de belül oly zavarodottnak,mint amikor kamaszként meghalt az apja. Egy törölközőbe csavarva végigment a lakáson, és összeszedte a szétdobált ruháit. Bevágta mosógépbe az összes ruhát,de előtte minden zsebet átforgatott –az anyja erre tanította,meg különben is utálta a papírzsepi darabos ruhákat-megakadt a keze a jobb nadrágzsebén. Egy véres papírdarabka volt,kihajtogatta:

                                                 TIMOTHY

                                                  52.03.30

                                                  1.20.54

A nőbe visszatért az újságírói kíváncsiság,és vérszemet kapott. Ennek utána járok!-mondta magában. És amit egyszer ő a fejébe vesz,azt kalapáccsal sem lehet kiverni belőle. Még nem tudta,hogy ez lesz a veszte…………